Amit a hirtelen szívhalálról tudni kell – interjú Prof. Dr. Gellér Lászlóval

A hirtelen halálhoz vezető ritmuszavarok a kamrai ritmuszavarok csoportjába tartoznak, melyek nagyon gyakran képesek életveszélyes ritmuszavarokat generálni. Gyakorlatilag mondhatjuk azt, hogy a hirtelen halálhoz vezető ritmuszavarok a kamrai tachycardiák, kamrafibrillációk.

Miért alakul ki?

Ezekben az esetekben a ritmuszavar a szív kamrájából, leggyakrabban a bal kamrából indul ki, és a hátterében leggyakrabban korábbi hegesedés áll.

A hegek azok a szívben kialakuló elváltozások, amelyek bármilyen infarktus, szívizomgyulladás vagy egyéb degeneratív folyamat kapcsán alakulnak ki, és amelyek esetén a szívizmot valamilyen kötőszövet váltja fel, vagy szövi át. Sajnos, ha ez a szívben kialakul, ez majdnem minden esetben ritmuszavarok valószínűségének a megnövekedésével jár együtt. Önmagában az, hogy kinél lesz ritmuszavar és kinél nem lesz, ezt nem mindig egyszerű kiértékelni.

Hogyan mérhető fel a kockázat?

A szívultrahang, illetve a szív MR vizsgálat az, ami segít abban, hogyha egy jelentősen csökkent szívfunkció van, például egy infarktus után, ez nagyon gyakran, mondjuk azt, hogy leggyakrabban jelentősen növeli adott esetben a hirtelen halál, illetve az ilyen súlyos kamrai ritmuszavarok kialakulásának a valószínűségét.

Ezekben az esetekben olyan eszközbeültetésre lehet szükség, ami az úgynevezett defibrillátor pacemaker, ami az életveszélyes ritmuszavarokat meg tudja szüntetni és ezáltal a hirtelen halált, jelen tudásunk szerint, a legjobban tudja kivédeni.

Milyen kezelés létezik?

Abban az esetben, hogyha ezek a ritmuszavarok gyakran visszatérnek, és ez nem kamrafibrilláció, hanem kamrai tachycardia, akkor a gyógyszeres terápiákat próbáljuk meg általában először. Azonban a gyógyszeres terápiák kiegészítéseként, gyógyszeres terápiák mellett, újabban a gyógyszeres terápiákkal egyidőben, vagy pedig első terápiaként az úgynevezett ablációs terápiára is lehetőség van.

Ilyen esetben a szív kamrájában keressük meg azt a kórosan működő területet, amelyiknek a funkcióképtelenné-, tehát a kóros működésnek a funkcióképtelenné tételével, praktikusan ablációjával, hővel való megfelelő kezelésével, a ritmuszavarok kialakulása meggátolható, illetve a ritmuszavar visszatérésének a valószínűsége rendkívüli módon lecsökkenthető.

Mai tudásunk szerint ez a leghatékonyabb terápia, amely egy nagyon komoly beavatkozás, ami intenzív osztályos hátteret, nagyon komoly szaktudást és személyzetet igényel, és csak a legszakavatottabb centrumokban lehet ezeket elvégezni.

Ezekben az esetekben viszonylag magas sikeraránnyal tudjuk ezt az egyébként nagyon nagy halálozási aránnyal járó ritmuszavarokat is terapizálni, és ezáltal ezeknek a betegeknek egy jelentős életminőségjavulás és élethossznövekedést is biztosítani.

Prof. Dr. Gellér László