Éveket nyerhetünk, ha figyelünk a vérnyomásunkra
A hipertónia, azaz a magas vérnyomás népbetegség. A súlyos szív- és érrendszeri betegségek hátterében – ami évente negyvenezer ember életét követeli – szinte mindig a magas vérnyomás áll. A lakosság 30-40 százalékát érinti, de 65 év felett ez a szám 60 százalékra nő. Mivel kezdetben nem okoz panaszt, az emberek többsége egyáltalán nem is tud róla, hogy orvoshoz kellene fordulnia. A kezeletlen magas vérnyomás azonban súlyos szövődményeket idézhet elő. Komoly kockázatot jelent a szív- és érrendszeri betegségek, az infarktus, a stroke, az érelmeszesedés kialakulására, a mozgásszegény életmód miatt gyakran elhízás kíséri, ami a cukorbetegséget okozhat. Amennyiben ezeket nem kezeljük, azok 5-10 évet is elvehetnek az életünkből.
A magas vérnyomás betegség
Ma a lakosság fele szenved magas vérnyomással, de csak az érintettek mintegy negyedét kezelik. Az ötvenes korosztálynál már egyre gyakoribb, a kor előrehaladtával és a szisztolés nyomás emelkedésével párhuzamosan, 65 év felett már meghaladja a 60 százalékot. Ezzel együtt már a gyermek- és serdülőkorúakat is érinti, ami szorosan összefügg a túlsúllyal, elhízással. Kezdetben, 45-50 éves korig a férfiaknál, időskorban a nőknél gyakoribb a betegség előfordulása.
De mi is a hipertónia, azaz a magas vérnyomás?
” A vérnyomás percről percre, napszakra jellemzően is váltakozik, valamint külső körülmények is befolyásolhatják. Betegségről akkor áll fenn, ha nyugalmi állapotban, három különböző alkalommal, legalább egyhetes időközzel mért vérnyomás értékének átlaga eléri, vagy meghaladja a 140 Hgmm szisztolés vagy 90 Hgmm diasztolés értéket. A diagnózis felállításához azért van szükség többszöri mérésre, merta vérnyomásértékek spontán módon, jelentősen ingadozhatnak” – mondja dr. Gellér László professzor a Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika részlegvezető egyetemi tanára, a PMED szakmai vezetője.
Mit tud okozni a magas vérnyomás?
„Fontos a rendszeres ellenőrzés, hogy időben észleljük a problémát, mielőtt már szervi károsodásokat okozna. Hatására ugyanis az erek falai feszesebbek lesznek, megvastagodnak, az érfalban zsírok, koleszterin halmozódik fel, az erek beszűkülnek, így a szívnek sokkal nagyobb erőfeszítéssel kell a vért pumpálnia. A sérült érfalon fibrinlerakódás, helyi vizenyő és vérrög is kialakulhat, akut érelzáródás is létrejöhet. A tartósan fennálló magas vérnyomás miatt a billentyűk is károsodnak, és érelmeszesedés alakul ki. A tünetek attól függően változhatnak, hogy az erek elváltozása mely szerveket érinti elsősorban. Az agy, a szív, valamint a vese és a szem a leginkább veszélyeztetett, illetve ezek ereinek károsodása jár a legsúlyosabb következményekkel. Az agyi erekben tartósan uralkodó magas vérnyomás következménye lehet agyvérzés, agyérgörcs, vérrögképződés. Másrészt az éren belüli nyomás megnövekedése okozhatja az érfal megrepedését, ami által a vér az agyszövetbe jut. Minél alacsonyabb a vérnyomás, annál kisebb a veszélye a szív- és érrendszeri szövődmények későbbi kialakulásának. Ezért az orvosi gyakorlatban nem önmagában a vérnyomás csökkentése, hanem a teljes kardiovaszkuláris kockázat mérséklése a cél” – teszi hozzá Gellér professzor.
Magas vérnyomásra utaló jelek
- fejfájás
- szédülés
- hányinger
- fülzúgás
- nyugtalanság
- mellkasi nyomásérzés
- felerősödő szívdobogás
- látászavar
- tarkótáji fejfájás
- általános gyengeség
- orrvérzés
- véres vizelet
- homályos látás
- kipirulás
A magas vérnyomás esetében a legfontosabb a megfelelő vérnyomáskontroll, ezért ugyan vannak tényezők, mint mondjuk a fogyás, vagy cukorbetegeknél egy jól beállított cukorérték, amelyek következtében csökkenhet a vérnyomás, de mivel ez egy krónikus betegség, azzal kell számolnia mindenkinek, hogy élete végéig gyógyszeres kezelésre szorul. Kezelése azért is rendkívül fontos, mert ezzel elkerülhetjük az érintett szervek károsodását, így akár 5-10 évvel meghosszabbíthatjuk a várható élettartamot.
Kardiológus szakorvosainkhoz az alábbi oldalon tudsz időpontot foglalni!