Vastag Tamás szívműtéte sokaknak üzenhet
A zenészt nem csak az alkotásban segítette a karantén időszak, a leállás alatt végre rávette magát arra a szívműtétre, melyet már évekkel ezelőtt el kellett volna végezni. Vastag Tamás már régóta érezte, hogy baj van, a szíve ugyanis a legváratlanabb szituációkban hozta kellemetlen helyzetbe, néhányszor koncerten is. „Ugyanaz a szívbetegségem, mint Majkának: egy velem született ritmuszavar, amit katéteres műtéttel állítottak helyre. Már jó ideje meg kellett volna csináltatni, mert időnként furcsa tüneteket tud okozni. Rossz érzés, amikor a normális tempó mellett beüt egyet a szív, pláne, ha az ember a színpadon áll. időnként előfordult velem, ilyenkor igyekeztem úgy tenni, mintha mi sem történt volna.” Az énekes szerint ezzel a problémával – ha nem műtik meg – valamennyit romlott volna az életminősége, úgyhogy áldja a sorsot, hogy túl van rajta”– mondta az énekes, akinek kezelőorvosa dr. Gellér László a terület legelismertebb szakembere.
A szívbetegségek egyik legfőbb jele a szívritmuszavar (aritmia), vagyis a szív szabálytalan verése. Szívritmuszavarokról beszélünk, amikor a szívdobogást koordináló elektromos tevékenység nem megfelelően működik, ezáltal a szív túl gyorsan, túl lassan, vagy szabálytalanul kezd el verni. A szabálytalan szívverésnek számos oka lehet, különböző lehet az időtartama és az intenzitása is. Egy egészséges embernél egy néhány pillanatig tartó szabálytalan szívverés általában ártalmatlan, de ha ez a jelenség hosszabb ideig tart, vagy gyakran visszatér, akkor az akár súlyosabb betegségre is utalhat. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy szívritmuszavaruk van, így az őket fenyegető kockázatokról sem tudnak – és a kockázatok elkerüléséért sem tesznek semmit.
„Az időbeni felismerés és hozzáférés a valóban hatékony terápiákhoz. A betegség ugyan nem halálos, de amennyiben nem ismerik fel időben vagy nem megfelelően kezelik, a stroke rizikója közel ötszörösére emelkedik!Sok esetben már kritikus helyzetben derül ki, hogy baj van, pedig általában vannak jelei, amivel már időben orvoshoz tudnánk fordulni”—nyilatkozta a professzor. „Az eszközös katéteres kezelések ma a leghatékonyabb terápiák, számuk pedig a betegek számához képest rendkívül kevésnek számít. Magyarországon tavaly 1700 katéteres beavatkozást végeztünk pitvarfibrilláció miatt, és ez az arány szinte minden országban hasonlóan alacsony. Fontos persze, hogy a beteg minél korábban eljusson a diagnózisig, mert a betegség ezen szakaszában jóval sikeresebben lehet a beavatkozást elvégezni. Bár a pitvarfibrilláció a leggyakoribb ritmuszavar: ilyenkor a szabályos ütemet biztosító szinusz csomó működése kiesik, és egy, a pitvarokból eredő kaotikus, szabálytalan elektromos tevékenység veszi át a szívösszehúzódások vezérlését. A kamrák szabálytalan ritmusban, legtöbbször túl gyorsan húzódnak össze. Ilyenkor szívünk négy üregéből kettő nem jól működik, ahol így pang a vér! A nem, vagy nem megfelelően kezelt pitvarfibrilláció szövődményekhez vezethet, mint például a szívelégtelenség vagy a szélütés (stroke) –utóbbi a legsúlyosabb, halálhoz vezető vagy az életminőséget leginkább rontó szövődmény.
Mi történik a szervezetben?
Szívritmuszavar miatt vérrög képződhet, ami aztán a szervezet különböző pontjaira eljutva embóliát okozhat. Elzáródás jöhet létre a koszorúerekben, ilyenkor alakul ki infarktus, ha pedig az agyi erekben, akkor kialakul a stroke.De elzárhatja a vese, vagy a végtagok artériáit is. A pitvarfibrilláció a szélütés kockázatát négy-ötszörösre emelheti, előfordulása az életkor előrehaladtával nő, de bizonyos betegségek is hajlamosítanak rá, például a cukorbetegség, magas vérnyomás, vesebetegségek.
Fontos, hogy egyrészt figyeljünk testünk jelzéseire, nem kell megvárni, hogy már csak a szélütés, vagy embólia tudassa, hogy baj van!Másrészt azoknak, akiknél fennáll a kockázat, kell a folyamatos orvosi kontroll is. Figyeljük a pulzusunkat,és ha szabálytalannak érezzük, vagy ha a vérnyomásmérő, az okoseszközök szabálytalan szívritmust jeleznek, akkor menjünk el orvoshoz!
Kardiológus szakorvosainkhoz az alábbi oldalon tudsz időpontot foglalni!